Beszélgetések

 

NEGYEDÉV ÉRTÉKESÍTŐJE

 

Beszélgetés a SURAM Kft. képviselőivel Sulyok Erikával és Sulyok Zoltánnal.

 

 

2011.07.31.

 

 

Az AGENTA-Consulting Biztosításközvetítő Kft. 2011-ben indította útjára a „Negyedév értékesítője” versenyt.

Célunk az volt, hogy partnereink érezzék és lássák azt, hogy fontos számunkra a szerződések mögött álló személy, személyek. Ezzel is szeretnénk elismerésünket kifejezni az elvégzett munka iránt.  Az első két negyedév győztesével készült beszélgetésben megpróbáltuk megtudni, hogy mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres  legyen.

 

 

Először is szeretnénk gratulálni, hogy immár másodszor nyertétek el az AGENTA-nál a „Negyedév értékesítője” címet. Áruljátok el a titkotokat.

Különösebb titkunk nincs, bár amennyiben titoknak számít: kitartó, céltudatos kemény mindennapi 10 órás munka vasárnap kivételével. Heti célt tűzünk ki magunk elé, és ezeket teljesítjük is.

 

Mit tudtok nyújtani az ügyfeleitek részére?

Mind a ketten biztosítónál dolgoztunk, összesen több mint 20 évet. Amikor átjöttünk az AGENTA-hoz az rögtön azzal az előnnyel járt, hogy az ügyfeleinknek már nem csak egy biztosító termékét tudtuk ajánlani, hanem 24 biztosító ajánlatából tudjuk kiválasztani számára a legjobbat.  Nekünk az ügyfél elégedettsége a legfontosabb szempont. Fontos, hogy tudja és érezze azt, hogy segítünk neki ha szükség van rá.

 

Milyen nehézségekkel szembesültök a közvetítői munkátok során, és hogyan oldjátok meg ezeket a helyzeteket?

Aki emberekkel dolgozik, az tudja hogy ez nem könnyű hivatás. A munkánkban az elutasítást nem kudarcként éljük meg, továbbmegyünk, mert nagyon sok ügyfél van, aki örömmel fogad és úgy érzi, hogy segítettünk neki. Akár egy kedvező biztosítási ajánlattal akár egy szakmai tanáccsal.

 

Nézzünk kicsit a jövőbe. Hogyan képzelitek el az életeteket 10 év múlva, akár a magánéletben, akár szakmai szempontból?

10 év múlva nagyrészt már csak az állományunk ápolásával szeretnénk foglalkozni, és a meglévő ügyfeleinket szeretnénk maximálisan kiszolgálni. Ha ilyen tempóban tudunk továbbra is, dolgozni ez már 5 év múlva is elérhető. A munkaidőnk fele ügyintézéssel és ügyfélápolással telik el. A nap második felében tudunk felkeresni új ügyfeleket. Magánéletünket úgy tervezzük, hogy több időt szenteljünk a családra, szombatunk és a vasárnapunk ne munkával teljen.

 

Tudjuk, hogy nagy a családotok, és emellett nem könnyű még szakmai sikereket is elérni. Elmesélnétek egy átlagos napotokat?

Mire a négy fiú elindul iskolába, óvodába már elfáradtunk. A reggeli kávé után jön a munka a kárbejelentések ügyintézések különböző adminisztratív teendők, amik a szerződésekkel kapcsolatban felmerülnek. Délben megreggelizünk majd egy óra körül, elindulunk az újabb tárgyalásokra, este 7 óra körül hazaérkezünk. Próbáljuk úgy megoldani, hogy kettőnk közül valaki délután a gyerekekkel is törődjön. Este vacsora, főzés másnapra. Éjjel egykor sikerül ágyba kerülni.

 

 

További sok sikert és elégedett ügyfelet kívánunk Erikának és Zolinak.

 

Elérhetőség:

 

SURAM Kft.

Iroda:                        3078 Bátonyterenye,  Madách  út 6/c

Sulyok Erika:             (30) 339-3973

Sulyok Zoltán:           (30) 488-6933

 

                                              

 

                                                  AGENTA-Consulting Biztosításközvetítő Kft.